Kétszáz busszal, mentesítő vonatokkal készül a hétvégére a MÁV
Hegyi Zsolt szerint a buszok „ugrásra készen” állnak majd.
Hegyi Zsolt szerint a buszok „ugrásra készen” állnak majd.
A Balaton-parton közlekedő buszokat cserélik első körben újabbakra.
A MÁV-csoport vezérigazgatója azt mondta, az audit a jövő hét közepére elkészül, azután döntenek majd a hogyan továbbról.
A balatoni fővonal közlekedésének szombati összeomlása után hétfőn 300 busz várja, szükség lesz-e rájuk.
A MÁV-vezér szerint késő estére rendbe hozták a meghibásodott sorompót, de „valami biztosan nincs rendben”, ha fél napig tartott.
Semmit nem hagynak a véletlenre a szombati összeomlás után.
Hegyi Zsolt szerint sorompóhiba okozta a problémát a szakaszon, amelyet 10 éve újítottak fel.
Az utolsó útja a Boráros térről indult.
A magyar vasúttársaság vezérigazgatója szerint mindez 10 millió forintba került.
Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint 6 perc késéssel érkeztek meg a végállomásra.
Nem állnak meg félúton, finomítanak a takarítási technológián.
A vezérigazgató korszerű mozdonyok beszerzéséről beszélt, csakhogy a Vikingeket 1985-ben gyártották utoljára.
Ennyi még nem volt, még az új módszertan 2018-as bevezetése óta sem.
A kiadások nőnek majd, a 2025. évi büdzsé mégis kevesebb forrást biztosít a vasúti személyszállításra, állítja az egyesület.
Hegyi Zsolt közúti hasonlattal szemléltette a helyzetet.
A felújításról azután döntöttek, hogy rövid idő alatt két vonat is kisiklott a pályaudvar mellett.
Két mozdonnyal közlekedett az ukrán elnököt szállító szerelvény, hogy gond nélkül és pontosan befusson a Keletibe.
Január elsejétől összehangoltabb zavarelhárítást, gyorsabb tájékoztatást és gyorsabban bevethető pótlóbuszokat ígér a MÁV-vezér.